2012. április 1., vasárnap

Hamis profilok 2.

A közösségi portálok ma már szinte kikerülhetetlen szereplői a mindennapoknak - a gyerekek körében is. Rájuk viszont veszélyt jelenthet néhány dolog. Számos különféle közösségi portál létezik már, a fiatalok körében pedig szinte elképzelhetetlen, hogy ne legyenek felhasználói. Persze, miért ne, hiszen szinte korlátlan lehetőségeket nyújtanak tájékozódásra, szórakozásra, tanulásra és kapcsolattartásra egyaránt. Ám míg egy felnőtt tisztában van az internetes viselkedésének következményeivel, és saját korlátaival, addig nem biztos, hogy egy gyerek fel tudja mérni tettei súlyát.


Manapság egyesek fő tevékenysége: leülni a számítógép elé és nem játszani, hanem emberekkel ismerkedni monitoron keresztül, véleménycserét folytatni. Egy új ötlettel, mely azt az elnevezést kapta, hogy közösségi oldal, ez nagyon könnyedén megvalósulhat a nap bármely időszakában, csak egy számítógép kell hozzá és internetkapcsolat. Ismét oda jutottunk, hogy a képernyő előtt töltött idő káros hatásaival érveljünk a számítógép ellen, de vajon tényleg ez az egyetlen gond manapság? Véleményünk szerint inkább mindaz a veszély, mely talán sok szülő figyelmét elkerüli, a közösségi oldalakkal járó óriási nyilvánosság, ami maga után vonja adataink törvénytelen felhasználását, önismeretünk és kapcsolataink rombolását, személyiségünk kihasználását, veszélyes kapcsolatok kialakulását. De nem csupán a gyermekek azok, akik veszélyeztettek ezen a téren. Mi, felnőttek is tudunk annyira naivak lenni, hogy az ártatlannak induló szabadidő eltöltésünkből az interneten végzetes hibákat kövessünk el.

A fiatalokban még nem alakult ki az a veszélyérzet, ami meggátolná őket abban, hogy néhány kedves szó hallatán gyanakvóak legyenek, illetve felismerjék a mögötte levő veszélyt. Ráadásul az, hogy mindez csak a monitoron történik, azt sugallhatja, hogy megfelelően biztonságos is egy ilyen veszélyes szituáció. A gyerekek gyakran hajlamosak meggondolatlanul bárkit felvenni a partnerlistájukra. Az ismeretlen pedig, akivel szóba elegyednek, észrevétlenül is rossz hatással lehet rájuk, arról nem is beszélve, hogy idővel akár olyan dolgokba is bevonhatja őket, ami nem feltétlenül a gyermekek korának és érettségének megfelelő. 


 
Mint leendő pedagógusok szeretnénk feltárni a problémát, annak súlyosságát és következményeit, felhívni a figyelmet arra, hogy a problémát jobb megelőzni, mint kezelni, de ha már jelen van életünkben, merjünk segítséget kérni. A kutatás célja, valós képet kapni a veszélyekről, amelyet nevelési folyamaton keresztül, valamint felvilágosítással lehetne megelőzni. 

            Feltételeztük azt, hogy a fiatalabb gyerekek nagy részének hamis profilja van. Ugyanis ahhoz, hogy egy bizonyos közösségi oldalra regisztrálni tudjon, be kell, hogy töltse a 13. életévét. E korosztály leleményes tagjai pedig könnyű szerrel csapják be a közösségi oldalakat azzal, hogy születési évüket egyszerűen megmásítják, hogy elérjék a megengedett korhatárt. Kutatásunk célcsoportja az általános iskolásokból (pontosabban 2. osztálytól 8. osztályig) állt. Az általános iskolások válaszához anonim kérdőív segítségével jutottunk.


 
Ez a diagram támasztja alá feltételezésünket. A diagram magáért beszél: a megkérdezettek közül, azoknak a diákoknak (2- 6. osztály, 8- 13. életkor), akik a közösségi oldal törvénye szerint nem rendelkezhetnek profillal, 57%-a rendelkezik ún. hamis adatlappal. Igencsak nagy azok száma, akik semmibe veszik a közösségi oldal törvényét, tehát a 13. életévük előtt is már tagjai az oldalnak. Viszont nem a „törvényszegés” áll a probléma középpontjában, hanem a közösségi oldal nem „megfelelő” használata és a személyes interakció hiánya.

Ezért is kellene minél előbb felhívni a tanulók figyelmét az ilyen veszélyekre nemcsak informatika órán, hanem osztályfőnöki órán is. 

Készült: Bognár Renáta és Kovács Cintia tanulmánya alapján.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése